HONLAPON FOLYTATOTT TEVÉKENYSÉG

A Honlap célja, hogy Szolgáltató, mint közvetítő szolgáltató, a Honlapon keresztül felületet biztosítson ahhoz, hogy bárki, aki regisztrál a Honlapon, feltölthesse egyedi készítésű-, vagy ehhez kapcsolódó egyéb termékeit értékesítés céljából, illetve, hogy más Felhasználók ezen termékek körét a Honlapon keresztül meg tudják vásárolni.

Az eladott termékek átadása és a pénzügyi teljesítés a Szolgáltatótól függetlenül, az Eladó és a Vásárló között lezajló előzetes egyeztetéseknek megfelelően zajlik le. 

FELELŐSSÉG

Szolgáltató a Szolgáltatást az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. Törvény (Elkertv.) rendelkezései szerint közvetítő szolgáltatóként végzi, kizárólag információ közvetítő szerepet tölt be az eladó és a vásárló között a Honlapon keresztül. Ennek megfelelően a Szolgáltató nem rendelkezik ellenőrzési lehetőséggel a meghirdetett termék valódiságára, minőségére, legalitására, és a tranzakció tényleges megvalósulására vonatkozóan, ezért az Eladó és a Vásárló között kialakult vita esetén, Vásárló mentesíti Szolgáltatót mindennemű igény, követelés és kártérítési felelősség alól.

Az eladott termékek átadása és a pénzügyi teljesítés a Honlap üzemeltetőtől függetlenül zajlik.

Felhasználó által közzétett tartalomért, és az azzal esetlegesen felmerülő összes vagyoni, illetve nem vagyoni kárért kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy az általa a Honlapon elérhetővé tett tartalom harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetett, sem közvetlen módon ne sértsék. Amennyiben harmadik személy, hatóság vagy bíróság eljárást indít, úgy a Felhasználó felel az ezzel kapcsolatban felmerülő és a Szolgáltatónak okozott valamennyi kárért, kiadásért. A Honlapon található információk jóhiszeműen kerültek elhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

Felhasználó a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen és ezen túlmenően sem.

Szolgáltató kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért. Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett.

A Felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni.

Amennyiben a Felhasználó a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, lehetősége van azt jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére, annak módosítására, vagy jogosult felszólítani a tartalmat feltöltőt a törlésre, módosításra.

Az Internet globális jellege miatt a Felhasználó elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag a Felhasználót terheli a felelősség.

Felhasználó vállalja, hogy az általa feltöltött termékeknek ő a tulajdonosa és azon 3. személynek nem áll fenn olyan joga mely az adásvétel meghiúsítását eredményezné.

Felhasználó a Honlapon elhelyezett hozzászólások vagy vélemények tartalmáért felelősséggel tartozik. A hozzászólások valóságtartalmáért Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal; ha azonban Felhasználó hozzászólása a Szolgáltató – vagy más harmadik személy- jogát, jogos és méltányolható érdekét, illetve közérdeket sérthet, azt Szolgáltató indokolás nélkül törölheti.

Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse.

REGISZTRÁCIÓ

A Honlap tartalmának jelentős része elérhető minden, a hatályos magyar jogszabályok szerint jog- és cselekvőképes egyén számára, regisztráció nélkül is. Egyes szolgáltatások azonban regisztrációhoz, majd belépéshez kötöttek.A regisztrációval a Felhasználó elismeri, hogy

18. életévét betöltötte és cselekvőképes személy, vagy nagykorú, vagy munkával megszerzett keresményével önállóan rendelkező 14. életévét betöltött kiskorú személy, gazdálkodó szervezet képviselője, aki általa képviselt gazdálkodó szervezet nevében, valós felhasználói adatai, illetve elérhetőségei megadásával regisztrál.

Regisztráció törlése

Felhasználó jogosult a regisztrációjának törlését kérni a lábléc “Kapcsolat” menüponton belül megtalálható elektronikus bejelentő/üzenetküldő felületen keresztül elküldött kérelmével. Az üzenet megérkezését követően Szolgáltató haladéktalanul gondoskodik a regisztráció törléséről.

Felhasználó felhasználói adatai a törlést követően azonnal eltávolításra kerülnek az aktív rendszerből; ez azonban nem érinti a már leadott rendelésekhez kapcsolódó adatok és dokumentumok megőrzését, a jogszabályban (pl. számviteli jogszabályokban számlamegőrzési kötelezettség 8 év) meghatározott megőrzési kötelezettségek teljesítését, valamint a Honlapon történő regisztráció során vagy egyéb módon adott (hírlevél feliratkozás) további hozzájárulások alapján történő adatkezeléseket.
Az eltávolítás után az adatok visszaállítására többé nincs mód.