Kevés aggyal nem nehéz nagyon hülyének lenni

Arold Péter

USA remek terep arra, hogy mindenféle hülye gyerekek mindenféle hülyeségeket találjanak ki. Ez nem volt másként azzal a sráccal sem aki kitalálta, hogy 100 óra leforgása alatt 100 ezer kalóriát visz be a szervezetébe, csak hogy megmutassa.

Nyilvánvaló az is, mindezt a közösség csatorna segítségével tegye meg, közvetítve saját rekordkísérletét amihez felállította a maga roppant egyszerű szabályát is.

 

  1. 100 órán belül végeznie kell
  2. Nem tilos folyékony kalóriát bevinni, de minimumra kell törekedni

Ennyi.

A Unilad össze is rakott a youtuber videóiból egy közel 7 perces összefoglalót, amiből látszik, hogy kizárólag édességekkel, csipszekkel, csokival, mogyoróvajjal és cukorkákkal próbálta megdönteni a rekordot.

Az első kajálás során sikerül több mint 16 ezer kalóriát bevinni édességekből, a második étkezésre pedig rengeteg olcsó pizzával és csirkével próbálta tartani a tempót, a végén pedig Pringlesszel zát. Sikerült is elérni a közel 19 ezer kalóriát a második étkezésnél.

Ezzel egy napra ki is ütötte magát, de másnap mindent beleadott, és péksüteményektől kezdve a csokikon át a cukros müzliig mindent magába tolt (nutellával), de itt már „csak” közel 15 ezer kalória fért bele. A következőnél már a 14 ezer sem jött összem de a férfi láthatóan borzasztó állapotba került már a harmadik napra. Elmondása szerint a kihívás 51. órájában már lázzal és szomjúsággal küzdött, és mocskosnak érezte magát amellett, hogy a gyomrával sem volt minden rendben.

A végefelé annyira kikészült, hogy saját bevallása szerint majdnem elment a sürgősségire, mert soha nem fáj még annyira a feje, mint akkor, és rendkívül gyorsan vert a szíve. És még csak a 60. óránál tartott a 100-ból.

Ezért a végén fog egy rakás cukros, nehéz édességet, és egy megaédességet csinál belőlük, mert saját bevallása szerint másként már nem tudta volna megenni. Ez lett végül a hetedik, egyben utolsó étkezése, amivel átlépte a 100 ezrest határt  számolt be erről az agyament kísérletről az index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .