Kolbásztöltés Komlón

Nyolcadik alkalommal rendeznek szombaton kolbásztöltő fesztivált Komlón, amelyen 110 csapat méri össze tudását a szakmai zsűri előtt – közölte a mecseki város polgármestere kedden az MTI-vel.

Polics József elmondta, hogy a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvényt reggel 8 órakor „látványdisznóvágás” indítja. A 200 kilogrammos malacot az Eszperantó téren hagyományos módon vágják le, majd disznótoros finomságokat készítenek belőle – ismertette a városvezető, aki kiemelte: a programelem igen népszerű a város lakóinak körében, ugyanis sokan „nem látnak ilyet manapság”.
Délelőtt a városi sportcsarnokban a 6-8 főből álló csapatoknak két óra áll rendelkezésre a kolbásztöltésre, amelyhez 10 kilogramm húst kapnak. Teljesítményüket egy hat főből álló – Pichler József éttermi mester vezette – szakmai zsűri fogja értékelni, az eredményt 17 órakor hirdetik ki – tette hozzá.
Polics József kiemelte azt is, hogy az idei fesztivál díszvendége Beleznay Endre színművész lesz, a rendezvény egész ideje alatt zenekarok, valamint a mohácsi busók gondoskodnak a közönség szórakoztatásáról.
Az esemény nézői sportcsarnok előtti sátorban kóstolhatják meg a finomságokat. A szervezők az eddigi tapasztalatok alapján idén is sok résztvevőre számítanak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .