MINDEN ÍZÉBEN KÜLÖNLEGES A HEGYVIDÉKI SVÁB KONYHA

Ismét büszkék lehetünk a hegyvidéki svábokra. A negyedik alkalommal megrendezett „Sautanz – Sváb Disznótor” gasztroklultúrális eseményről ugyanis ezúttal sem távoztak üres kézzel: tavaly a Sautanz Bard vándordíjat, idén pedig a legsokoldalúbb konyhának járó elismerést hozhatták el Budakesziről.

Vidám dallamok, jóízű beszélgetések, forralt bor, pálinka és ínycsiklandó disznótoros finomságok – idén is nagy sikert aratott a Budakeszi Város Német Önkormányzata által rendezett „Sautenz – Sváb Disznótor”, amelynek Budakeszi adott otthont.

„Szeretjük a hasunkat, a disznóvágás mindig is fontos része volt az életünknek. A fesztivál egy nagyon jó közösségépítő alkalom, hiszen lehetőséget ad arra, hogy ápoljuk és továbbadjuk az ifjúságnak a sváb hagyományokat”

– fogalmazott Schrotti János Budakeszi Város Német Önkormányzat, valamint a Pest Megyei Német Önkormányzat elnöke.

A három napon át tartó gasztrokultuális mulatság részeként meghirdetett főzőversenyen nyolc csapat mérte össze konyhatudományát. A XII. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület csapata megállás nélkül sütötte, főzte az újabb adagokat. Egyebek mellett rozmaringos csülök, füstöltsonkával töltött karaj, kérgén sült mustáros sertésszűz és pikáns raguleves is szerepelt a hegyvidéki étlapon – a sátor előtt rendszerint sokan vártak arra, hogy megkóstolják a méltán híres svábhegyi finomságokat. Itt találkoztunk Kovács Lajos alpolgármesterrel is, aki a hagyományőrző egyesület tagjaként éppen a különleges ragulevest porciózta

. „Három éve edzünk a versenyre. Tavaly sikerült elhoznunk a győzelmet hirdető bárdot. Nagy öröm és büszkeség, hogy a sváb közösségeknek is tudunk újat mutatni. Izgalmas feladat volt felkutatni és újra elkészíteni az elfeledett recepteket. A nagyvárosi lét ellenére is sikerült visszanyúlnunk a gyökereinkhez”

 

– mondta az alpolgármester, aki azt is elárulta, hogy nemcsak a hozzávalók, hanem a konyhatechnikai fortélyok is sokat számítanak a fogások elkészítésénél.

svab_disznotor16

„A jóhangulatú fesztivál nagyon fontos szerepet játszik az életünkben, hiszen az ország több pontjáról is érkeznek svábok. Az esemény jól szimbolizálja a közösség összetartását”

 

– fűzte hozzá Meskó Gyula, a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület egyik alapítója, a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnökhelyettese.

A „Sautanz – Sváb Disznótor” végül ismét hegyvidéki sikerrel zárult. A sülteket és leveseket bíráló szakmai zsűri döntése alapján a XII. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület csapata a legsokoldalúbb konyha díjat hozhatta el – a győzelmet hirdető Sautanz Bard-ot pedig ezúttal a budakeszi svábok kapták.

Forrás: hegyvidek.hu




Facebook hozzászólások
Ha tetszett oszd meg ismerőseidnek
Share on Facebook
Facebook
0Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Mondj véleményt

Röszke – Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny

Örömmel értesítjük, hogy idén is (2018. augusztus 3 – 4.) megrendezésre kerül Röszkén a Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny. A főzőverseny után kulturális és szabadidős programokkal, utcabállal kedveskedünk a hozzánk látogatóknak.

Facebook hozzászólások
Ha tetszett oszd meg ismerőseidnek
Share on Facebook
Facebook
0Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Mondj véleményt

Őszi Ízkavalkád Fesztivál a Turul parkban

2017. szeptember 22–23–24. (péntek, szombat, vasárnap)
Budapest, 18. ker. Turul park
Gasztronómiai fesztivál őstermelőkkel, kézművesekkel, színes kulináris programok, játszóházzal, ugrálóvárral, homokfestéssel…
Vendég: Franciaország
Íme egy kis ízelítő:
Xantus Barbara francia sanzonokat énekel, Marosi Zoltán harmonikán játszik francia dalokat, francia táncházban tanulhatunk néptáncot.
Műsort ad a Dohnányi Ernő Zeneiskola és a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola. Péntek este 20 órától a Budapest Ragtime Band hangulatos koncertjét hallgathatjuk meg,
szombat este 20 órától vidám zenével érkezik Mr. Firehand, azaz Dániel Balázs együttese, a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió.
Pénteken és szombaton tűztánc és utcabál zárja a programot. A kicsiket egész napos gyerekfoglalkoztatás, játszóház, ugrálóvár és homokfestés várja. Látogasson el Ön is családjával, barátaival e kellemes hétvégi programra!

Facebook hozzászólások
Ha tetszett oszd meg ismerőseidnek
Share on Facebook
Facebook
0Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Mondj véleményt

Vegetáriánus főzőverseny és fesztivál a Kőrösiben – jelentkezni lehet

Immáron 21. alkalommal rendezik meg a Vegetáriánus fesztivált a Kőrösiben: 2017. augusztus 26-án és 27-én a hagyományokhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal és finomságokkal vár minden kedves érdeklődőt az Egészségvár Alapítvány.

“A főzés könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván.”
Paul Gauguin

A fenti mottóval hirdették meg a XXI. Vegetáriánus Fesztivál főzőversenyt, amelyet amatőr szakácsok, főzni szeretők részére szerveznek. Aki szeret otthon főzni, új ételeket kitalálni, szeretné megosztani főzőtudományát másokkal is, és ha van egy jó receptje, annak most eljött az ideje. A szervezők szeretnék, ha igazán egyedi, ízletes receptek kerülnének bemutatásra. Aki szeretne részt venni a megmérettetésen, annak augusztus 23-ig el kell küldenie a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre jelentkezését, elérhetőségeit és azokat a recepteket, amiket el szeretne készíteni.

A verseny menete:

A versenyben bárki részt vehet, aki nem foglalkozik hivatásszerűen a főzéssel. Fontos: legyen lelkes és kreatív. Először is augusztus 23-ig el kell küldeni a recepteket, amivel nevezni szeretne a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre. A szervezők a legígéretesebbeket meghívják a Vegetáriánus Fesztiválra, ahova már a készételt kell elhozni.

A második kör a fesztivál első napján augusztus 26-án kezdődik. A beválogatott ételeket 10 órára el kell vinni a helyszínre, ahol a zsűri 12 órától elkezdi értékelni a bemutatott műveket, majd ezek után kerül bemutatásra a „Hogyan készül?” standon. A szervezők kérik, hogy a résztvevők az ételekből 2-2 adagot vigyenek és egyszer használatos (műanyag) tányérokra, tálakra tálalja azokat, mivel a tálalásra felhasznált eszközöket nem áll módjukkban visszaadni. Egy adagot kérnek a zsűri részére, egy adagot a közönség felé való bemutatásra. Eredményhirdetés és díjátadás augusztus 26-án 13:50-kor lesz az Ételkészítés workshop (43-as) teremben.

Mivel lehet nevezni?

A menü 2 fogásos, és vegan legyen:
1. Egy főétel körettel vagy egytálétel.
2. Egy saláta vagy édesség (csak egyik a kettő közül).

Ki nevezhet?

Bárki, aki nem hivatásos szakács, vagy más vendéglátásban dolgozó ember. Tehát mindenki, aki nem hivatásszerűen foglalkozik főzéssel.

Hogyan lehet nevezni?

Augusztus 20-ig el kell küldeni a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre jelentkezését, elérhetőségeit és a recepteket.

Kikből áll a zsűri?

Jakus Orsolya (a fesztivált szervező Egészség-vár Alapítvány elnöke), Kovács Zoltán, a Napfényes étterem séfje

A zsűri több szempont szerint fog értékelni:
– 
Illat
– Látvány, fantázia
– Recept különlegessége, eltérése a megszokottól
– Megfelelő ételtársítások, egészséges alapanyagok
– És természetesen, ami a legfontosabb az ÍZ

Mik lesznek a nyeremények?

Az első 3 helyezettet tárgyi nyereményekkel és oklevéllel jutalmazzák:
1. helyezett: egy kétszemélyes hétvége teljes ellátással a Bioenergetic könyvkiadó piliscsabai ökopanziójában;
2. helyezett: értékes nyeremények
3. helyezett: értékes nyeremények
A 4-10. helyezettet oklevéllel ismerik el.

A nyertesek lehetőséget kapnak a Kanál forradalma rádióműsorban megismertetni receptjeiket!

A jelentkezést és az esetleges kérdéseket fozoverseny@egeszsegvar.hue-mail címre várják!

További információ és kapcsolat: www.egeszsegvar.huaz esemény Facebook oldala EZEN a linken érhető el.
Helyszín:
 Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Forrás: kobanya.info

Facebook hozzászólások
Ha tetszett oszd meg ismerőseidnek
Share on Facebook
Facebook
0Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Mondj véleményt